![]() Author Books Journalism Information | |
| Author Info Articles (Index) Vasárnap Reggel Interviews (Index) | Articles Davenport, a XXI. századi zsaru Vasárnap Reggel Szeptember 12, 2004 John Sandford amerikai író héftőn,
Budapesten dedikálja könyveit. Az általa kitalált
minneapolisi zsaru, Davenport már-már olyan híres, mint Maigret
felügyelő vagy Columbo hadnagy. John Sandford magyar kiadójának, Laux Józsefnek
(JLX Kiadó) a meghívására vasárnap érkezik
Magyarországra. Héftőn a Mammutban és a Duna
Plazában, kedden pedig az Árkádban és a Lurdy házban
dedikálja könyveit. A Davenport-könyvekből eddig 16 jelent meg, a 17.,
a Titkos préda most kerül utcára. Sandford a hadseregben kezdett írni, és a hadsereg
küldte el újságíró-iskolába is. Koreában is
dolgozott, így azon kevesek közé tartozott, akiknek
sikerült elkerülni Vietnamot. Utólag azt mondja, túl
sokáig élt Floridában és túl sokáig volt
újságíró. "Teljesen kiégve" felhagyott a
főállású újságíróskodással, s
1996-ban regényírásba kezdett. Műveit kezdetben
elutasították: az egyik regényt túl realistának
találta a szerkesztő, a másikkal pedig éppen az volt a
baj, hogy távol esett a valóságtól. Mégsem hagyott fel
az írással, mintha biztos lett volna abban, hogy
előbb-utóbb a kiadók hagynak fel az elutasítással.
És lőn. Aztán egyik napról a másikra beindult a
gőzhenger, minden kéziratát elfogadták, máig 22
könyve jelent meg. Sandford műveiben élesen
elhatárolódnak jók és gonoszok; a Davenport-könyvek
főszereplője egy minneapolisi zsaru, aki minden egyes
bűncselekményt személyes ügyként kezel és akit
megszállottan csak az ügy megoldása éltet. Sandford szerint
Lucas Davenport amolyan Clint Eastwood-féle zsaru: "magas, gazdag,
jóképű, kék szemű, Porschén jár,
verekszik, fegyvere van, és nagy nőcsábász". Így,
véli az író, nem nehéz az olvasóknál
bevágódni. Sandford műveinek jó néhány fordulata
az életből lett ellesve: újságíróként,
íróként rendszeresen kijárt a rendőrségi
helyszínekre. Sandfordot valóban az írás érdekli a
legjobban: reggel tíztől hajnalig ül az íróasztala
mellett. |
4 January 2013 The Prey series, the Virgil Flowers series,
the Kidd series, The Night Crew, Dead Watch, The Eye
and the Heart: The Watercolors of John Stuart Ingle, and Plastic
Surgery: The Kindest Cut are copyrighted by John Sandford. All excerpts are
used with permission. All original content on the website (excluding the message
board and some other specifically disclaimed text) is copyright © 2013 by
Roswell Anthony Camp. Please do not steal anything from these pages. If you
want to borrow something, write and ask first. Help keep moofs happy. | |